Másnaposan

Azt mondják a bölcsek, ha másnap is mosolyogsz, akkor tényleg jó volt a buli. Így van ez az új munkahellyel is, csak a másnaposság kicsit később jön el – a próbaidő végén. Járhat komoly gyomorrontással, görcsökkel, émelygéssel és brutális fejfájással. Nincs az az aranyló, otthon illatú gyógyhúsleves, ami ezt a másnaposságot elűzné. Odázni talán képes, akár évekre is, mert nagy úr a muszáj. A vége úgyis felmondás.

A bolond nem az állásinterjún izgul. Nem a munkától fél. Nem is a képességei miatt aggódik. Inkább retteg olyan helyen igába hajtani a fejét, ahol iszonyatos a munkaviszony. Húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy a legfényesebb pályát és a legstabilabb alapokra épített karriercélokat mindig valami alantas emberi gondolat töri ketté. Ezen változtatni akkor sem könnyű, ha az alantas gondolat a sajátunk. Másokat megváltani pedig esélytelen, főleg ha a sajátjukban uralkodnak. Egyszóval a bolond a másnaposságtól fél. Nem is beszélve a teljes kijózanodásról korgó gyomorral, üres zsebbel, a felmondólevelét olvasgatva.

Ezért fordulhat elő, hogy nem tud felszabadultan ugrándozni egy jól sikerült felvételi beszélgetés után. Nem ér egészen a füléig a mosolya, amikor az új állás szerződéstervezetét olvassa, mégha örömmel fogadja is el. Nem szervez pezsgős vacsorát a megállapodás aláírásakor. Nem veri igazán nagy dobra, hogy szerencse érte, megtalálta álmai irodáját. Dolgozik, ismerkedik, tapasztal, tanul. Majd, ha másnap is mosolyt csal az arcára a dolog…

Kockázat nélkül még a bolond sem teljesítheti be vágyait. Az élettel összeegyeztethető munkaidő, családbarát munkahely, emberbarát munkatársak, alkuképes főnök, bizalom. Izgalmas és változatos feladatkör, bizonyítási lehetőség, tanulás. Tiszta, kávéillatú iroda. Annyira közel az otthonomhoz, hogy otthon érzem magam. Egyszerű tömegközlekedés szinte háztól-házig. Becsületes fizetés. Mibe fog ez nekem kerülni?

Az első hónapban nagyon bátortalan voltam. Ölembe hullott a jó. Nem is tudtam mit kezdeni vele. Vártam a feketelevest. Az első értékelésem alkalmával a főnököm beszélgetett velem. Nem megítélt. Nem arra volt kíváncsi, hogy mi az, amit a munkaköri leírásomból nem teljesítettem. Nem elvárásokat támasztott velem szemben. Mintha nem is akart volna a főnökömnek látszani. Egyenrangú partnernek tekintett. Megbeszélte velem, hogyan tovább és elmondta, mivel elégedett. Kérdezett. Sokat kérdezett a munkatársaimmal kialakított kapcsolatomról. Arról, hogyan érzem magam a helyemen. Arról, hogy én hogy látom, mit szeretnék másként csinálni, mivé szeretnék válni. Húsz éve dolgozom, de ilyen főnököm még nem volt. Vezető!

Ez a beszélgetés arra ösztönzött, hogy megtegyem első szárnypróbálgatásaimat. El merjem mondani néhány ötletem. Változtatni merjek bevett, de rossz irányba mutató szokásokon. Rendet rakjak és azt a rendet szelíden, de szigorúan be is tartassam. Én döntsek az iroda feladatainak beosztásáról, a hogyanokról. Kissé konfliktusos hetek voltak. Szerencsémre a karácsony minden apró bosszúságot jóvá tett. Az első ötletek és változtatások beértek, jó eredménnyel zárhattam személyes évemet.

Eljött a másnap. Letelt a próbaidőm és újra értékelő megbeszélésen ültem. Már nem féltem tőle, pedig mindkét vezetőm ott ült. Éreztem az első értékelésem óta, hogy bízni akarnak bennem. Terhelnek feladatokkal, tele az asztalom, de nem a lehetetlent várják tőlem. Rájöttem, mibe fog ez nekem kerülni. Szorgalomba, pozitív hozzáállásba, őszinteségbe, bizalomba és pontosságba. Illetve ennél jóval többe, mert ez egy adva-kapsz iroda. Akkor találom itt meg a helyem hosszú távon, ha mindig visszaadom azt a jót, ami az elején olyan váratlanul az ölembe hullott.

Én tényleg erről az irodáról álmodtam a sarokban, a gépek mögött. Meg fogom ünnepelni. Most már be merek rúgni.